Miskolc – Debrecen – Cegléd – Gyöngyös – Nyíregyháza

országjáró körutunk első állomásai

Miskolcon a rendezvénynek a Miskolc Motors Kft. BMW – Mini kereskedése adott otthont. Vendéglátónk, Sándor Attila bemutatta a BMW – Mini kereskedést. Attila ezen kívül a miskolci Volkswagen, Audi, Seat és Skoda kereskedések vezetője is, meghatározó résztvevője a Borsod megyei autókereskedelemnek.

A bemutatkozás után megkezdődött az értekezlet, ahol Gablini Gábor beszélt az autókereskedelem helyzetéről itthon és Európában, majd ismertette a kollégáknak a „Családbarát kereskedés” programot. A programot érdeklődéssel fogadták a jelenlévők, szó volt a felmerülő nehézségekről, mire kell készülni, hogyan lehet érdekeltté tenni a kereskedéseket a részvételben. A miskolci rendezvényen résztvevő márkakereskedők csatlakoznak a „Családbarát Kereskedés” programhoz, és elfogadták az 50.000 Ft-os idei éves tagdíjat.

 

Értekezlet Miskolcon a Miskolc Motors Kft. Mini szalonjában

 

 

Ezután a körúton részt vevő szponzoraink mutatkoztak be, Fidler Tamás a Totál Hungária, Halász Bertalan a Jóautók, és Nagy László a CLB Alkusz képviseletében.

Debrecenben folytatódott körutunk, ahol Orbán András vendégei voltunk az OMP Autóház kereskedésében.

Az Orbán család immár teljes létszámban részt vesz a kereskedés munkájában, a szülők mellet a fiúk is komoly feladatokat látnak el a cégnél. Az OMP Autóház Citroen, Peugeot, Volvo és Kia márkájú gépjárműveket forgalmaz.

 

Debrecen – az OMP Autóház tárgyalójában

Másnap Cegléden a Zakar család látta vendégül a környék márkakereskedőit, és nagyszerű vendéglátásban részesítette a meghívottakat. Itt már megtörtént a generációváltás. Ifj Zakar József átvette szüleitől a stafétabotot, és kiváló érzékkel vezeti a négy márkás kereskedést.

A Zakar és társa Mazda, Kia, Isuzu ás Ssang Yong márkát forgalmaz. Id. Zakar József elmondta, hogy alapító tagja a GÉMOSZ-nak, de már aktívan nem vesz részt a kereskedés életében, bár feleségével együtt mindennapos látogatói a cégnek.

Zakar és Társa Kft. Cegléd – csoportkép az értekezlet után

Délután Gyöngyösön voltunk a Sick-R kft Dacia szalonjában, ahol Tóth Máté volt a vendéglátónk. Máté fiatal kora ellenére ragyogóan ellátja cégvezetői feladatit, korábbi hírlevelünkben már bemutattuk, hogy náluk szomorú esemény hozta el a generációváltás, Tóth József az édesapa halála.

 

A Sick-R Kft Gyöngyösön és Egerben is Renault és Dacia gépjárműveket forgalmaz, és Máté vezetésével, 2017-ben bekerült Heves megye 50 legnagyobb cége közé.

 

Gyöngyösön a Shick-R Kft kereskedésben tartottuk a rendezvényt

A napirend minden helyszínen a miskolci rendezvényhez hasonlóan folyt le, a jelen lévő tulajdonosok a másik három helyszínen is csatlakoznak a „Családbarát kereskedés” programhoz, és elfogadták a GÉMOSZ idei tagdíját.

Nyíregyháza 2019. április 1-én, folytatódott az országjáró körutunk Csősz Ferenc a Csősz-Platán Kft tulajdonosa, bravúros gyorsasággal szervezte meg a találkozót. A nagyszámú érdeklődő miatt a rendezvény a Pangea Hotelben volt megtartva. A napirend ezen a helyszínen is a GÉMOSZ helyzetének, munkásságának ismertetésével kezdődött, majd Gablini Gábor ismertette a GÉMOSZ „Családbarát Kereskedés” programtervezetét.  Konkoly Eszter az idei Nívódíj jelölésekre kérte a kollégákat, és végül a Totál a Jóautók és a CLB mutatkozott be. Az értekezlet kötetlen beszélgetéssel zárult.

Minden kollégának, aki az eddigi helyszíneken részt vett a megbeszéléseken, ezúton mondunk köszönetet a részvételért, az együttműködésért, az együtt gondolkodásért, és nem utolsó sorban a támogatásért.

A rendező kereskedőknek köszönet a rendezvények megszervezéséért, és a színvonalas vendéglátásért.