***

Gyorsított ütemű „Mestervizsga” állami támogatással, – autószerelők részére!

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarák részéről a GÉMOSZ több megyéből is kapott megkeresést, hogy májusban várják autószerelőink jelentkezést mesterképzésre és mestervizsgára.

A képzés időtartama mindössze 180 óra, – melyből 110 óra szakmai képzés, 30 óra vállalkozásvezetési és 40 óra pedagógiai módszertani ismeret.

A képzés ára 504.000 Ft, melyből az állami támogatás: 420.000,- Ft/fő, az önrész: 84.000,- Ft/fő, amit a jelentkezőnek (munkáltatójának) kell megfizetnie a képzés megkezdése előtt.

A jelentkezni a jelentkező lakhelye szerint illetékes kamaránál (a mellékelt jelentkezési adatlapon) kell.

A jelentkező azonban kérhet  átirányítást más megyébe is, ha NEM a lakhelye szerinti kamaránál szeretné teljesíteni a mesterképzést és a  vizsgát, vagy nem áll össze az adott megyében az egy csoport indításához szükséges jelentkezői létszám.

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok: (mellékletben) 

  • Szakmunkás-bizonyítvány/szakmai képesítést igazoló bizonyítvány aláírt másolata.
  • Jelentkezési lap.
  • A szakirányú szakmai gyakorlatot dokumentáló igazolások a munkaadótól.

Részvételi feltétel az elvárt szakmai gyakorlati idő igazolása:

  • Autó technikus esetén 3 év;
  • Autószerelő esetén 5 év;
  • Gépjármű mechatronikus esetén 6 év.

Az elvárt szakmai gyakorlatra előírt időtartam részidőkből is összeállhat, de az utolsó időszak nem lehet egy évnél rövidebb, és a vizsgára jelentkezés időpontjában az utolsó igazolt szakmai gyakorlat nem lehet egy évnél régebbi.

A Mesterképzés és vizsga az NFA-KA-ITM-9/2020/TK/07, Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatási szerződés keretében valósul meg.

Engedélyszám: E/2020/000243, Nyilvántartási szám: B/2020/002032

Részletek itt:

Mestervizsga 2

Mesterképzesben résztvevő Területi Kamarák elérhetőségei


***

Tisztelt Márkakereskedő Kolléga!

Amennyiben foglalkoztatsz tanulókat, és részt veszel a duális képzésben, hasznos információkat találsz az alábbi linken a képzésről, és annak finanszírozásáról:

https://api.ikk.hu/storage/uploads/files/dualis_szakmai_oktataspdf-1620051433421.pdf

A tájékoztató anyag az IKK oldalán Duális szakmai oktatás a szakképzés új rendszerében – A gazdálkodó szervezetek részvételi lehetőségei a szakképzésben címmel jelent meg.

A tájékoztató a Hr/oktatási felelős kapcsolattartással foglalkozó munkatársaidnak is, nagyon hasznos, új információkat tartalmaz.