Nívódíj átadó gálaest 2022

A GÉMOSZ alapításának 20 éves évfordulóját a Magyar Tudományos Akadémián ünnepelte. Az est díszvendégei, Varga Mihály pénzügyminiszter és Bernard Lycke a CECRA főigazgatója, voltak.

Gablini Gábor a GÉMOSZ elnöke, köszöntőjében felelevenítette az elmúlt 20 év legfontosabb eseményeit. Varga Mihály pénzügyminiszter méltatta a Szövetség 2 évtizedes működését, az újautó kereskedelem és szerviz gazdasági jelentőségét. Bernard Lycke a CECRA  főigazgatója, a Csoportmentességi törvény változásairól tájékoztatta a vendégeket. Dr Szuromi- Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője, pedig a Családbarát programban a GÉMOSZ-szal való, kiemelkedően jó együttműködésről beszélt.

A vacsorát követően megkezdődött az est fő programja, a 2022 évi Nívódíjak átadása.

2017-ben, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége, megalakulása 15. évfordulója alkalmából, alapította a Nívódíjat és Partner Nívódíjat. A díjjal azok munkáját kívánta elismerni, akik sokat tettek az újautó kereskedelemért, az autóvásárlókért. A gépjármű-kereskedelem nem egy elszigetelten működő szakma, ezért a díjazottak körét kibővítette a márkakereskedelmet segítő, együttműködő partnerekkel, mint a bankok, a biztosítók, a lízing cégek, illetve a szakmai sajtó. Ezzel a GÉMOSZ elnöksége, a márkakereskedők és az együttműködő partnerek, több évtizedes munkáját kívánta elismerni. Díjat alapított azoknak a fiataloknak is, akik a „nagy öregek” nyomdokaiba lépnek.

2021-ben a GÉMOSZ elnöksége azt a határozatot hozta, hogy a húsz éves évforduló alkalmából mindazoknak a kollégáknak, partnereknek, akik a saját területükön és a GÉMOSZ munkájában is kiemelkedő eredményeket értek el, Életműdíjat és „A Szakmáért” Nívódíjat adományoz.

Az Életműdíjakat, Varga Mihály pénzügyminiszter úr és Gablini Gábor elnök úr adták át a díjazottaknak.

2022 évben GÉMOSZ Életműdíjat kapott:  

Baumgartner Antal, Császár Endre, Füredi István, Sipos GáborTörök Mátyás és Gablini Gábor.

Gablini Gábor-nak a díjat Varga Mihály pénzügyminiszter úr, Cseri József és Juhász Péter urak, a GÉMOSZ alelnökei adták át.

„A Szakmáért” Nívódíjakat, Tarlós István Miniszterelnöki megbízott, Radován Jelasity a Bankszövetség elnöke, Zs. Nagy Istvánt a Lízingszövetség elnöke, Eppel János a VOSZ elnöke, Hatala József a Magyar Autóklub elnöke, Ivanics Lajos és Krénusz Ferenc a GÉMOSZ elnökségi tagjai adták át Gablini Gáborral, a GÉMOSZ elnökével

2022 évben „A Szakmáért” Nívódíjat kapott:

Balogh Árpád, Cseri József,Dr.Kovács Kázmér,

Dr. Kovács Levente,Dr.Patai Mihály, Giczy Árpád,

Kolossváry Ádám, Kovács Ferenc,Konkoly Eszter

Lovas Károly, Tóth László, Tóth Zoltán.

A Családbarát Magyarország program nagyon sikeres a márkakereskedők körében. Kiemelkedően magas azon kereskedések száma, akik megpályázták a Családbarát Márkakereskedés minősítést. A Családbarát Magyarország Központ, aki az auditálást végzi úgy határozott, hogy díjat adományoz a kiválók közt a legkiválóbbnak, melyet a GÉMOSZ jubileumi Gálavacsoráján adott át.

2022 évben a Kiemelkedően Családbarát hely” díjat a Lukács és Tamás Kft. váci Volkswagen kerekedés nevében, Lukács Balázs vette át Dr. Szuromi- Kovács Ágnestől a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetőjétől.

Lukács Balázs átveszi a „Kiemelkedően Családbarát hely” díjat Dr. Szuromi Kovács Ágnestől a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetőjétől.

A Nívódíjasok bemutatását a nevükre kattintva olvashatják.

A GÉMOSZ 20 évét bemutató két film itt látható.

A gálavacsoráról készült képek itt találhatók: