Beszámoló a GÉMOSZ idei Konferenciájáról

A jogszabályok változása lehetővé tette, hogy megtartsuk május végén a GÉMOSZ Gazdaságpolitikai fórumát.

 Az első előadó, Izer Norbert a Pénzügy Minisztérium Adóügyi Államtitkára, a magyar gazdaság 2021 és 2022 évi kilátásairól, az autó kereskedelem és szerviz lehetőségeiről beszélt. Az előadással kapcsolatos elemzés a  Pénzügyminisztérium honlapján olvasható.

Dr. Görög Norbert az EMMI főosztályvezetője a Nagycsaládos autóvásárlás jelenlegi tapasztalatairól számolt be. Külön kiemelte, hogy a program kiegyensúlyozottan, tervezhető módon, jelentős ügyfél elégedettséggel zajlik, ami a programban résztvevők jó együttműködésének tudható be.

Dani Csaba a Magyar Államkincstár főosztályvezetője elmondta, hogy a kifizetéseket időnként lassítja a hiányosan kitöltött dokumentumok beküldése, de szerencsére ez mára már csak néhány esetben fordul elő, ezért a kifizetések folyamatosak.

Dani Csaba a Magyar Államkincstár főosztályvezetője elmondta, hogy a kifizetéseket időnként lassítja a hiányosan kitöltött dokumentumok beküldése, de szerencsére ez mára már csak néhány esetben fordul elő, ezért a kifizetések folyamatosak.

Komoly gondokkal küzd szalmánk a szerelő utánpótlás területén. Erre dolgozott ki megoldást a FÁY András Szakközépiskola, amelyről részletes beszámolót Tóth László a Fáy András Technikum igazgatóhelyettese tartott. Tájékoztatta továbbá a jelenlévőket, hogy a GÉMOSZ-szal történt megállapodás alapján, soron kívüli klímaszerelő képzést szerveztek, amelyet a nagy érdeklődésre való tekintettel, ősszel megismételnek.

Végül, de nem utolsó sorban Cseri József kollégánk, aki a GÉMOSZ alelnöke, és a Toyota szövetség elnöke, tartott egy kijózanító előadást arról, hogyan alakítják át már ma is egyes gyártók Európában és Magyarországon egyaránt a márkakereskedői hálózatokat és az értékesítési modelljüket.

Ezek az elképzelések Magyarországon párosulnak a gyári importőrségek külső szereplőknek való eladásával, ami a matematikai logika alapján sem bővíti a márkakereskedők mozgásterét. Miután ennek következtében a márkakereskedő és gyári importőr kapcsolat megszűnik, a közvetlen kommunikáció lehetősége is eltűnik a rendszerből. Ezért javasolja a GÉMOSZ elnöksége, hogy a megszűnő márkaszövetségek lásd pl. Peugeot, Citroen, tagjai közvetlenül csatlakozzanak, ha még ezt eddig nem tették meg a tagjaink közé, hiszen a GÉMOSZ a mai napig közvetlen és friss információkat kap az európai folyamatokról, melyek segítséget nyújthatnak tagjainknak a jövőről alkotott elképzeléseik kialakításához.

Gablini Gábor záró beszédében összefoglalta az elmúlt év eseményeit, illetve az előttünk álló időszakra vonatkozó terveket.

Beszélt a vírus okozta nehézségekről, a 2020 év eleji bezárásokról, arról hogyan sikerült kinyitni a szervizeket, majd az autószalonokat is. Valamint arról, hogyan sikerült a márkakereskedések támogatási kintlévőségeit kifizettetni.

Elmondta, hogy 2020 év júniusában megtartottuk a tisztújító közgyűlésünket, melyen új fiatal tagokkal bővült az elnökség. Ezután munkabizottságokat alakítottunk ki, melyek aktív munkájának eredménye volt, hogy több anyagot sikerült összeállítani a szakminisztériumoknak.  Országjáró körúton vettünk részt köszönet érte a helyi szervezőknek. Az országjárás során megismertük a tagjaink problémáit, a legfontosabb feladatokat pedig elkezdtük megoldani.

Köszönetet mondott a szponzoroknak, akik lehetővé teszik a színvonalas munkavégzést.

Összefoglalta a 2021 évre tervezett feladatokat: további tanfolyamok szervezése – klímagáz, kárrendezői stb.

Megköszönte az Ivanics családnak és Krihó Mihálynak a tanfolyamok szervezéséért végzett munkáját.

Végül bejelentette, hogy 2021. szeptemberében ismét országjáró körutat tervezünk.